Román Kupa sorsolás
Február 8.-án került sor a Román Kosárlabda Szövetség székhelyén a Román Kupa második körének sorsolására.
A Szentgyörgyi lányokra rámosolygott a szerencse hisz a Kolozsvári U csapata kényelmes ellenfélnek tekinthető. A bajnokságban elért összecsapások a zöld – fehér lányok győzelmével végződtek (92—68, illetve 78—64) és ez jó előjelnek számít.
Az első fordulóra a kincses városban kerülne sor március 3.-án, a visszavágót egy hét múlva 10.-én tartanák.
A további mérkőzések: Nagyvárad—Szatmárnémeti VSK, Bukaresti Olimpia—Gyulafehérvár, Aradi ICIM—Targoviste.
(G.Z.)
Marian Cozma (1982-2009)
Egy éve annak, hogy a román válogatott kézilabdázó, a 26 éves Marian Cozma egy brutális gyilkosság áldozatául esett Veszprémben. A kézilabdázó halála megrázta a hazai és a magyarországi közvéleményt és egyúttal összefogásra sarkalta őket az erőszak ellen. Emberek ezrei vonultak az utcákra, sportlétesítmények elé, gyertyákkal és virággal kezükben rótták le tiszteletüket az elhunyt élsportoló előtt.
Ma, február 8.-án, Sepsiszentgyörgyön 17.30-kor a Szabó Kati Sportcsarnok előtt arra a sportolóra emlékezünk, akit a magyar és román közvélemény saját halottjának érez.
(G.Z.)
Programváltozás
Az idény teljes programja megtalálható a versenynaptár menüpont alatt.
A Sepsi BC női kosárlabdacsapat vezetőségének
A Sepsi BC női kosárlabdacsapat vezetősége és játékosai ez úton kifejezik köszönetüket minden sportszerető, segítőkész támogató iránt, akik a csapat szurkolóinak kezdeményezéséhez csatlakozva adományaikkal hozzájárultak az anyagi gondokkal küzdő együttes támogatásához.
Továbbá megköszönjük azoknak a csapat iránti szeretetükről és hűségükről bizonyságot tevő szurkolóknak munkáját, akik nemcsak kezdeményezték, hanem le is bonyolították a Sepsi BC támogatásának érdekében szervezett gyűjtési akciót.
Örömmel nyugtázzuk, hogy ez a szurkolói kezdeményezés sikerrel zárult és nagy mértékben hozzájárul csapatunk anyagi biztonságának megteremtéséhez. Az a példás összefogás, amely a sepsiszentgyörgyi kosárlabda ügyének érdekében megvalósult, sportvezetőket és játékosokat egyaránt olyan teljesítményre sarkall, amely által további örömöket szerezhetünk szurkolóinknak és büszkeséggel tölthetik el városunk polgárait.
Köszönettel
A Sepsi BC vezetősége
A SepsiBC szurkolói kezdeményezésére indított gyűjtés
adakozóinak névsora megtalálható a támogatók menüpont alatt.
Köszönjük.
Teljes a keret
A Sepsi BC új igazolásai hétfő óta részt vesznek a csapat felkészülésén. Az új edző Veres Attila irányítása alatt megkezdődött a játékosok beépítése a csapatba. Nagy Dórát, Bianca Vescant, a már a tavalyi idényből jól ismert Irena Matovicot és az Olimpiai ezüst és bronzérmes, 2 m magas brazil centert Alessandra Santos de Oliveirat a szurkolók is megtekinthetik felkészülés közben, csütörtökön 18.00 órától, ha ellátogatnak a Szabó Kati sportcsarnokba tartandó nyílt edzésre.
Téli átigazolás

A LMK Sepsi BC elöljárói megköszönik Nagy Ildikónak az eddigi hozzájárulását a klub eredményeihez és további sikereket kívánnak neki karrierje során.
Nagy Ildikó megköszönte a Sepsiszentgyörgyön eltöltött felejthetetlen időszakot, a Sepsi BC -nek sikeres szereplést kívánt a Román Kupa sorozatban és a bajnokságban.
LMK Sepsi BC
Elnökség
Szerződést kötött Bianca Vescannal a Sepsi BC. Az utóbbi szezont a Zalaegerszeg csapatánál, majd a luxemburgi bajnokságban töltő 186 centi magas, 29 éves center a szezon végéig állapodott meg a szentgyörgyi klubbal. Vass Ildikó, a klub elnöke a Régió rádiót ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a csapat korábbi játékosával, az idén a Hapoel Hatikva Tel-Aviv csapatát erősítő szerb Irena Matoviccsal. A Sepsi BC szerdán 21,30 órakor az Eurokupa legjobb 16 csapata közé jutásért játszik Zaragozában a Mann Filter együttese ellen. A találkozót 21,15 órától a Régió rádió élőben közvetíti, a közvetítést a Bertis támogatja. Hallgassa barátai közében a mérkőzés közvetítését a Bertis Pubban vagy a Bastion Caféban!
(Régió Rádió)
Galaktika Brassó - SepsiBC 45-71
(6–21, 9–16, 9-19, 21–16)
Drámai mérkőzésen a Sepsi BC 78:75-re győzött a Szabó Kati Sportcsarnokban a Hapoel Hatikva Tel-Aviv csapata ellen, és ezzel továbbjutott a női kosárlabda Európa-kupa csoportköréből.
Az alaphangot a 4. perc végének történései adták meg, akkor 8:6-os állásnál egy játékvezetői ítéletet hosszasan és ritkán látható vehemenciával kifogásolt a vendégek klubfőnöke, Ohran Shaun, akit a bíró előbb technikai faulttal büntetett, majd kiküldött a teremből. Több mint tíz percen állt a játék, mivel Shaun úr nem volt hajlandó elhagyni a csarnokot, végül a jelenlétében folytatódott a játék. A feszült pillanatok előbb a hazaiakat paprikázták fel, Vass és Diaconu ponterőssége, valamint az erre a találkozóra visszatérő Ambrus biztonságot adó jelenléte révén a 17. percben már 39:19-re is vezetett a Sepsi BC, amelynek kispadján először ült a januártól minden bizonnyal hivatalosan is a Sepsi BC-hez szerződő Horia Rotaru edző.
Szünetben még 47:34-re vezettek a háromszékiek, az izraeli csapat játékosai azonban alapvetően más lelkiállapotban tértek vissza az öltözőből. Öt perc alatt felzárkóztak, az utolsó negyedben pedig minden kezdődhetett elölről (60:60). Innentől kezdve már minden azon múlott, hogy melyik csapat hibázik kevesebbet, s ez a Sepsi BC volt. Miután Ambrus büntetőket hibázott, egypontos vezetésnél, 11 másodperccel az utolsó dudaszó előtt Borş jutott két szabaddobáshoz, mindkettőt értékesítette, s így bebiztosította azt a győzelmet, amely révén a sepsiszentgyörgyi együttes az Európa-kupa legjobb 32 csapata közé került. Folytatása tavasszal következhet.
Ugyancsak az Európa-kupa keretében: ICIM Arad–Botaspor 80:72, ám az aradiak továbbjutása további eredményenek függvénye.
"U" Kolozsvár - SepsiBC 64-78
(17-28, 17-21, 15-21, 15-8)
Florina Diaconu, edző és játékos, LMK SepsiBC Sepsiszentgyörgy:
Nehéz meccs volt. Nagyon nehéz volt a csoport legjobbjával felvenni a versenyt. A Dynamo sokkal tapasztaltabb csapat, mi örülünk, hogy ilyen szinten játszhatunk. Nekünk a sorsdöntő mérkőzés a Hapoel Tel Aviv ellen lesz. Ha nyerünk, akkor bejutunk a FIBA Eurocup legjobb 32 csapata közé.
Sergey Schepotkin, edző, Dynamo Moszkva:
Az első félidőben nem voltunk eléggé összeszedettek védelemben. A romániai csapat két legjobbja ellen nem tudtunk védekezni. De a másadik játékrészben nem hagytuk őket védelem nélkül kosárra dobni, így hamar 20 pontos előnyre tettünk szert.
Marina Kuzina, játékos, Dynamo Moszkva:
Rosszul kezdtünk, talán kicsit fáradtak vagyunk. Az utolsó hetekben sok mérkőzést játszodtunk. A másadik félidőben jobban ment a játék, több 3 pontost dobtunk, de a elkövetkezőkben ennél sokkal jobban kell játszanunk.

ICIM Arad - Sepsi BC 79-67
(19–15, 17–26, 12–14, 31-12)
A csapat iránti illojális magatartás miatt azonnali hatállyal felbontotta Vanessa Gidden szerződését a Sepsi BC menedzsmentje. Ugyanakkor elfogadhatatlan, amint fogalmaznak, „embertelen” viselkedéséért, a csapatszellemet aláásó magatartásáért menesztették Stacey Nolan vezetőedzőt.
Füzi Ildikó menedzser elmondta: Gidden és Nolan az utolsó centig megkapja bérét, de nem hajlandók olyanokkal dolgozni, akik csak akkor értelmezik betű szerint profi szerződésüket, amikor saját jogaikat kérik számon, a kötelesség rovat fölött pedig elsiklanak.
A Moszkvába utazó keretet Veress Kingával egészítik ki, az Európa-Kupában a továbbjutás szempontjából legfontosabb, Hapoel Hatikva Tel-Aviv elleni mérkőzésre pedig hazahívták Ambrus Erzsébetet.
CSS Bega Danzio Temesvár - Sepsi BC 34-57
(2-29, 13-7, 8-8, 11-13)
Mérkőzés előzetes:
A Sepsi BC hibátlanul szerepelt az Észak – Nyugati csoport első körében. Szombaton a szatmárnémeti együttese látogat Sepsiszentgyörgyre a visszavágó első fordulójában.
Jóvátennivalójuk van a szatmári lányoknak, hisz a bajnokság nyitómérkőzésén 14 pontos vereséget szenvedtek el a zöld – fehér lányoktól. Dan Fleseriu tanítványai hamar túlléptek ezen a vereségen és a IV. fordulóban meglepetés győzelmet értek el a csoportelsőségre törekvő ICIM Arad otthonában. Azóta hibátlanul szerepeltek és a csoportban a második helyén állnak 1 ponttal elmaradva a csoportelső sepsiszentgyörgyi együttestől.
A két csapat nov.21-én 18-órától mérkőzik a Szabó Kati sportcsarnokban.
A FIBA Eurocup G csoportjában ma este két mérkőzésre kerül sor, a Sepsi BC és a Dinamo Moszkva továbbá a Dunav Rusze és Hapoel Tel Aviv csapatai mérkőznek meg.
Míg a moszkvai együttes 49-ponttal gázolta el a Tel Aviv csapatát, addig a szentgyörgyiek egy szoros idegenbeli szereplésen 6 ponttal maradtak alul a bolgár ellenféllel szemben.
Seregszemle
A szentgyörgyiek kapitányuk nélkül állnak pályára, hisz Cristina Ciocan térde orvosi beavatkozásra szorult. Cristina térdét nov. 9-én Marosvásárhelyen műtötték meg, a beavatkozás jól sikerült. Orosz részről nincsenek személyi gondok, Sergey Schepotkin edző teljes keretét bevetheti a ma esti mérkőzésen.
A házigazda Sepsi BC játékosok átlagmagassága 1,79 m ezzel szemben a moszkvai vendégek átlaga 1,84m.
Az előző fordulóban a két csapat legeredményesebb pontszerzője 24-24 pontig jutott, nálunk Florina Diaconu, míg a vendégeknél a 11-es számmal játszó Marina Kuzina büszkélkedik ezzel az eredménnyel, kiváncsian várjuk a folytatást. Lepattanó szerzésben is Marina Kuzina tűnik ki 1,95 méteres magasságával, 12 lepattanót szerzett a Tel Avivval szemben míg a szentgyörgyieknél Vanessa Gidden kilencet gyűjtött össze Ruszéban. Gólpasz fejezetnél Vass Ildikó és Florina Diaconu 3-3 míg a kék-fehér mezeseknél Katrina Keyru és Ekaterina Sytnyak 6-6 gólpaszt adott utóbbi mérkőzésükön. Szerzett labdáknál Marina Kuzina és Katerina Keyru 3-3-al jeleskedik míg nálunk négy játékos is két - két labdát szerzett.
Hazai pályán egy feltüzelt közönség előtt lép pályára a Sepsi BC akinek a szurkolótábora mindig mint plusz motiváció és hajtóerő szolgált. A Dinamo Moszkva számára talán a valaha megtapasztalt leghangosabb és leglelkesebb szurkolótáborral kell szembenéznie, abban a csarnokban ahol legutóbb Kurkski honfitársaik is megbotlottak.
Orosz vízumot szerezni nehezebb, mint előre gondoltuk, ezért a Gyere velünk Moszkvába nyereményjáték, az előre kiadott programtól eltérően, már szombaton, november 14-én lezárul.
Azok között a szurkolók között, akik vásároltak, vagy a Sepsi BC - Brassói Galaktika mérkőzés előtt vásárolnak képeslapot, a szombati mérkőzés szünetében húzzuk ki annak a nevét, aki december 10.-én, a Sepsi BC költségén, elkísérheti a csapatot Moszkvába.
Európa visszavár!
Tavalyi emlékezetes szereplése után, idén is jelen van az európai elitben, a sepsiszentgyörgyi női kosárlabda.
Csütörtökön FIBA kupanap volt a Sepsi BC játékosai számára. Szoros mérkőzésen hat ponttal alul maradtak a zöld fehér lányok a bolgár ellenfelükkel szemben. Pozitívum, hogy a hat pontos különbség ledolgozható az itthoni mérkőzésen a hazai szurkolók segítségével.
Baljósan indult a mérkőzés lányainknak hisz játékirányítónk Florina Diaconu már a kezdés után begyűjtött három személyi hibát. Ennek ellenére játékosunk a mérkőzés legeredményesebb pontszerzője lett 24 ponttal, őt követte Vanesa Gidden, Vass Ildikó továbbá Sándor Emőke, Nagy Ildikó, és Kristen Rasmussen.
A Ruszei csapat tiszteletreméltóan viselkedett, idegenlégiósaik agresszív, kemény játékot nyújtottak, a 3 pontos dobásokat előnybe részesítve. A végeredményt kivéve a 3 pontos próbálkozásokban múltak csak felül bennünket, hisz úgy lepattanó szerzésben mint két pontos dobásokban jobbak voltak a mutatóink.
A legemlékezetesebb események a mérkőzés előtt és után zajlottak, amikor a két szurkolótábor együtt énekelt és tapsolt, több mint hatvan sepsiszentgyörgyi szurkoló érkezett Ruszéba és bebizonyították, hogy az igazi sportszeretet mentes bármiféle konfliktustól.
Stacey Nolan a mérkőzés után megjegyezte: „A bolgár csapat legyőzhető Szentgyörgyön, főleg a nagyszerű szurkolóink segítségével.”
A Sepsi BC szombaton 18.00 órától a Brassói Galaktika együttesét fogadja a Szabó Kati sportcsarnokban.
Román bajnokság
2010.02.12, 17.00h
Rapid Bukarest
vs.
Sepsi BC
EVENTVISUAL
SepsiBC videók
...kattints a képre...
A SepsiBC mérkőzéseit élőben közvetíti
a

Online hallgatható ha a logóra kattintasz.
Sepsiszék 88,7 Mhz
Orbaiszék 107,2 Mhz
Kézdiszék 88 Mhz
Erdővidék 90,5 Mhz











